{month}
{day}

Dream Cup World - Team Karate Championship

A Magyar Karate Szakszövetség, a Stabilitás Sport Promotion szervezésében, az elmúlt években megrendezett nagy sikerű őszi karate programsorozatot követően, idén, a jubileumi 50 éves nagyszabású rendezvénysorozatot keretében szervezte meg a DREAMCUPWORLD rendezvényt november 19-én az újpesti Madárfészek Akadémia Kellner Ferenc sportcsarnokban, Budapesten, amely egy nemzetközi karate csapatverseny illetve I-karate Parasport verseny és egy bemutató show keretében színvonalas programot biztosított a versenyzők, a fiatalok és a családok részére.

A DREAM CUP WORLD - TEAM KARATE CHAMPIONSHIP elnevezésű nemzetközi karate csapatbajnokság a hétvégén Budapesten, kata (azaz formagyakorlat) és kumite (azaz küzdelem) versenyszámokban került lebonyolításra, mely versenyszámok eddig együtt - a 2019 évi első magyarországi megrendezése előtt - még nem kerültek megrendezésre a nemzetközi karate szervezet égisze alatt, ezért sportdiplomáciailag kiemelt az esemény jelentősége.
A versenyen megemlékeztek a tavalyi évben elvesztett nagymester, a kyokushin karate egyik hazai megalapítója, a legendás felderítő kiképzőtiszt, 8 danos karate mester, Shihan Furkó Kálmán (1947-2021) emléke előtt is, amely tiszteletére a verseny szervező bizottság létrehozott egy vándorserleget, amelyet Dr. Furkó Kálmán, a mester fia adott át a legeredményesebb csapatnak. A versenyen szintén megemlékeztek a fiatalon elhunyt szintén egykori szolnoki karate vezető, Shihan Karmazin György emléke előtt is. 

Shihan Koen Spitaels, az EFKO (európai fullcontact karate szervezet) elnöke, elmondta, hogy "rendkívül örül annak, hogy Magyarországon ismét új kezdeményzésként egy a csapatküzdelmi versenyszámmal együtt az I-karate Parasport verseny is  - elsőként a kyokushinban - bevezetésre került a karate versenyzők számára a nemzetközi versenyrendszerben, és bízik benne, hogy a nemzetközi szervezet vezetőségének támogatásával hamarosan csapatvilágbajnokságot rendezhetünk Budapesten."

Dr. Garamvölgyi László, a verseny fővédnöke a versenyzőknek szánt üzenetében kifejezte, hogy"a versenyen keresztül erősödik a karate társadalom számára fontos értékeinek közvetítése, mint tisztelet, fegyelem, kitartás, akaraterő" és kiemelte a karate közvetett bűnmegelőző szerepét is.

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke elmondta, hogy "jó érzés volt hallani a karate himnuszát, amelyre egykor versenyzőként ő is bevonult, kiemelte a verseny csapatépítő hatását, mely fontos szerepet tölt be a különböző szervezetek közös együttműködésében", emellett méltatta Shihan Furkó Kálmán munkásságát és a magyar karatéban betöltött példakép szerepét.

A versenyen látványos formagyakorlatokat és parázs küzdelmi csatákat láthattunk, elsősorban a kazak, üzbég és a magyar versenyzők között, akik a legtöbb érmet szerezték a bajnokságon.  

A Parasport versenyszámokban Halász Attila és Magyar Adrián mesterek,- hazai karate parasport vezetőinek, valamint Koen Spitaels nemzetközi I-karate egyik parasport vezetőjének koordinálásával, több országból közel 100 parasportoló vett részt a formagyakorlat és páros formagyakorlat kategóriákban, amely egy igazi jó hangulatú, családias versenyt eredményezett. 

A csapatbajnokságon érezhető volt az a csapatszellemet, összetartást erősítő hangulat, ami miatt a hazai és nemzetközi vezetők fontosnak tartották bevezetni hivatalos versenyszámként ezt a verseny kategóriát is, amellyel kapcsolatban Shihan Koen Scarrenberg, az EKO nemzetközi karate szervezet elnöke kifejezte szándékát és támogatását egy világbajnokság formájában történő budapesti megrendezésű verseny lehetőségére is a jövőben.

A rendezvénysorozat tervezett programjában szerepelt egy gálaműsor is, karate, önvédelmi bemutatókkal, szuperfight küzdelemmel- magyar és üzbég versenyzők között-, ahol látványos harcművészeti programok, önvédelmi és közelharc bemutatók is színesítették az eseményt.

A rendezvény lehetőséget teremtett még sporttal, egészséggel és a helyes életmóddal kapcsolatos bemutatókra, szakkkiállításokra és egyéb szakmai programokra is.

A rendezvényen kiemelkedő eredményt értek el a kazak, üzbég és a magyar versenyzők, akik kiváló küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot. 

AZ ESEMÉNY VÉDNÖKEI:

- Shihan Koen Scharrenberg, EKO (Európai Karate szervezet) elnök, WKO (világszervezet) alelnök, a verseny nemzetközi védnöke
- Dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, BM. Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács-Komm.igazgatója - fővédnök
- Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség és Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke

AZ ESEMÉNY KIEMELT DÍSZVENDÉGEI:

- Dr. Furkó Kálmán, Shihan Furkó Kálmán fia
- Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség és Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke
- Shihan Koen Spitaels, EFKO (Európai Fullcontact Karate szervezet) elnök, 
-Shihan Batyrkhan Sarmanov, a kazakhstan Shinkyokushin szövetség képviselője 
- Shihan Mutal Nazarov, az üzbég Shinkyokushin szövetség képviselője,
- Dr. Ferenczy Zoltán, a Magyar Shinkyokushin Sportszervezet tiszteletbeli elnöke
- Shihan Kálóczi József, MKKSZ ország képviselő 
- Shihan Szabó Tamás, az MKKSZ elnöke
- Ádám Imre, Tatami Sport Kft Ügyvezető igazgató
- Prof. Dr. Nemes András, a Magyar Shinkyokushin Sportszervezet társadalmi elnöke
- valamint számos hazai és nemzetközi sportvezető 

EREDMÉNYEK:

Csapat Kata - formagyakorlat:

1. Kagami SE
2. International Budokai
3. Üzbegisztán

Csapat Kumite - küzdelem:

1. Kazakhsztán
2. International Budokai
3. Stabilitás Sport Promotion 

A Shihan Furkó Kálmán vándorserleget Kazahsztán Csapata nyerte el, amelyet Dr. Furkó Kálmán, a legendás mester fia adott át a sportolóknak.

A cikk a Dream Cup World Karate Championship szervezőcsapata beszámolója alapján készült.

Galéria